A portré- és zsánerfényképészet legnevesebb makói művelője Homonnai Nándor volt, aki technikai tudásával és kifinomult esztétikai érzékével igen értékes örökséget hagyott az utókorra. A műtermi portréfotók a valóság erősen szubjektív, idealizált képét mutatják. A felvételeken egy vagy több ember néz a kamerába, és áll modellt. Homonnai felvételeinek egy része azért különösen értékes, mert a klasszikus, statikus pózok és a beállítások helyett a kép átgondolt megkomponálásával, jellegzetes tárgyakkal és hátterekkel, valamint tökéletes fénykezeléssel modelljeinek személyiségét is megragadta.1
A Homonnai-műteremben készült fotók nagyjából fele, több mint huszonháromezer zselatinos üveglemez került a Makói József Attila Múzeum gyűjteményébe. A fényképészek (1904-1927-ig Homonnai Nándor, majd halála után fia, Zoltán, valamint veje, Róth László) részletes lajstromot vezettek a képeken látható személyekről. Ezek a lajstromkönyvek azonban elkallódtak, így a fotókon lévők azonosítása néhány prominens vagy más forrásból ismert makói kivételével szinte lehetetlen. Az ortodox vagy haszid zsidók csoportja viszont jellegzetes viselete alapján egyértelműen felismerhető.2
Nagyon fontos megjegyezni, hogy a fotókon megjelenő személyek nem reprezentálják a teljes makói zsidó társadalmat. A vallásilag és vagyonilag is erősen differenciált zsidóság legszegényebb tagjai nem engedhették meg maguknak a drága fényképek készítését. Ők azok a szegény zsidók, akik vagy nyomorúságos hajlékukban vagy saját ház nélkül, lakóként élték mindennapjaikat. Alkalmi munkások, segédek, szolgálók, piaci árusok, ócskások és házalók, valamint a hagymakereskedelmi hálózat legalsó szintjén elhelyezkedő alkuszok voltak.
A fényképeken azonosított neológ zsidók elsősorban a polgári középosztály tagjai: hivatalnokok, magántisztviselők, orvosok, tanárok, tőkés vállalkozók, valamint családtagjaik. Iritz Miksa ital nagykereskedő és likőrgyáros rendszeresen készíttetett portré- és zsánerképeket családjáról. A három Iritz gyerek (György 1913, László 1917 és Margit 1919) ezért gyakran megfordult a műteremben. A róluk készült portrék általában egész alakosak, és az életkoruknak megfelelő tárgyak (általában játékok: hintaló, karika, három kerekű kerékpár, rongybaba, stb.) társaságában ábrázolják őket. Tudjuk, hogy egy ideig a gyerekek magántanára a fiatal József Attila volt.3 Mindhárman tanultak hangszeres zenét és sportoltak. György balettozott, a 6925. sorszámú fényképen balettcipőben és harisnyában, fehér, historizáló kosztümben, rizsporos parókával a fején állt modellt párjával.
Homonnai Dr. Kecskeméti Ármin neológ főrabbiról is készített fotográfiákat, egy portrét és két zsánerképet az 1920-as évek közepén. A három fotó más-más céllal készült, és a főrabbit különböző „szerepeiben” mutatja be.
Az ortodox zsidóság vagyonos tagjai szinte kivétel nélkül kereskedők, főként hagymaexportőrök. A Homonnai-hagyaték képein egyértelműen látszik, hogy az ortodoxiának ez a vagyonosabb rétege a polgárosodás bizonyos értékeit elfogadta. A nagyméretű portrék, családi képek készítésének igénye a polgáriasodottabb ortodox családoknál egyértelműen megjelent.
Perlmutter Lipót hagymakereskedő az Eötvös utcában lakott családjával. Fia szerint: „Jómódban éltünk. Semmi sem hiányzott nekünk. Apám segített, akin tudott”.4 A családról több portré készült a harmincas években. Ezeken a családfő mindig fedett fővel és szakállal látható, de hosszú pajeszt nem viselt. Felsége az egyik képen mintás, az alkarját csupaszon hagyó ruhában látható. Valószínűleg a haját sem vágatta le, így nem viselt parókát, de fejét minden esetben csaknem teljesen elfedő, divatos kalapokat hordott.5
A zsidó ortodoxia (is) igen differenciált volt mind anyagi mind vallási tekintetben. A vagyonos réteg általában polgáriasodottabb, a szegényebb családok viszont megjelenésükben jobban megőrizték az ősi tradíciókat. A férfiak viselete zsidó kalap, sötét zakó vagy kabát; minden esetben szakáll, pajesz. A nőknél zárt, hosszú ruha, paróka, rajta általában kendő, ritkábban kalap. A kiállítás anyagában megtekinthető fiatal zsidó férfi portréján a modell zsidó kalapot, gondosan nyírott szakállt és a füle mögé simított hosszú pajeszt visel, azonban szürke, vékonyan csíkozott, elegáns zakót hord csokornyakkendővel.
Az ortodox hitközségen belül külön közösséget alkottak a haszid irányzathoz tartozó zsidók, akiket a makóiak „hószeteknek” hívtak. Ők még szigorúbb öltözködési szabályokat követtek, gyakran jártak térd alá érő kaftánban.
Az ország legnagyobb ortodox zsidókat ábrázoló egységes anyaga a Homonnai-gyűjtemény. A képek azonban nem adnak teljes képet a két háború közötti ortodox zsidó közösségről. A legszegényebb kétharmadról nem, vagy alig készültek felvételek. Családi képeket sem készített minden vagyonos família. A hagyatékban csupán öt-hét olyan család van, amely gyermekeivel fényképezkedett. A vagyonosabbak közül a fiatal párok készíttettek még fotográfiákat. A felvételek több mint kétharmada portré, főleg férfiaké. Ezek elkészítésének elsősorban praktikus okai voltak, mivel a kereskedelemmel foglalkozó ortodox zsidók sokat utaztak, útlevélkérelmeikhez esetenként két-két fényképet kellett csatolni. A Homonnai-hagyatékban lévő igen sok ortodox zsidó férfiportré főként ezzel az okkal magyarázható.
A kifinomult esztétikai érzék és a magas szintű technikai tudás azonban önmagában nem elég a tökéletes kép elkészítéséhez. Homonnai Nándor közvetlensége, embersége és empátiája kellett ahhoz, hogy a fotográfiákon lévő egykori makóiakat ne csak szoborszerű alakoknak, hanem „élő, lélegző és érző” embereknek lássunk.
1 Szűcs Tibor: A Homonnai-hagyaték és a műtermi fotográfia. I.n.: Fotó Homonnai - Egy makói fényképészcsalád hagyatéka. Budapest, 1998. 19-30. p.
2 Fotó Homonnai – Egy makói fényképészcsalád hagyatéka. A magyar fotográfia történetéből 11. Szerk.: Kolta Magdolna. Budapest, 1998. 7-30. p.
3 „Az én otthonom, pedig hát ott, Makón van” – József Attila makói évei. Makó, 2005.
4 Urbancsok Zsolt: A holokauszt gyermekei – A holokauszt gyermek szemtanúinak visszaemlékezései. Makó, 2010.
5 Uo.