Miklós Jutka (Berettyóújfalu, 1884 – Creteil, Franciaország, 1976)
1904-ig Milliczer Júlia volt a neve. Költő, a nagyváradi A Holnap körének tagja. Tizenhat éves volt, amikor Vészi József közölte verseit a Budapesti Naplóban. Első verseskötetéről 1905-ben Ady Endre írt kritikát. Ady Endre, Kaffka Margit, lelkesen üdvözölték költői jelentkezését. Budapestről Nagyváradra került, ahol barátság fűzte Juhász Gyulához, Dutka Ákoshoz. A Holnap antológia egyetlen költőnője volt. Három évet Amerikában töltött (1910-1913), kitanulta a fényképész mesterséget. Hazatérve Nagyváradon műtermet nyitott, az I. világháború éveiben ebből tartotta el magát. A Tanácsköztársaság bukása után Berlinbe ment, filmrendezőnek készült, egy ideig segédrendezőként dolgozott. Majd Párizsba települt át, s a Montparnasse-on fényképész műtermet nyitott. Barátai közé tartozott Károlyi Mihály és felesége, Tihanyi Lajos, Pór Bertalan, Bölöni György. Van den Bussche belga mérnök felesége lett, akivel Marokkóban, Rabatban telepedett le. Itt érte a II. világháború. Férje halála után, az 1960-as évek végén visszatelepült Franciaországba. Élete utolsó éveiben ismét jelentkezett néhány verssel, s 1971-ben megjelent saját válogatásában verseskötete.
Leon Alex (Löwinger Sándor) 1907-1944
Nagyváradon végezte el a középiskolát, majd férfiszabó képzettséget szerzett. Később elsajátította a litográfia technikáját és a fényképészetet is. A húszas évek vége felé a nagybányai művésztelepen folytatta művészeti képzését. 1932-ben egy antifasiszta kiáltvány címlapjával vált ismertté nemzetközileg is, Ruzicskay György politikai témájú rajzai voltak rá hatással.
1935-ben Kolozsváron mutatta be munkáit, ahol a Korunk értékelte művészetét. Temesváron két litografált albuma jelent meg. Rajzait román és magyar folyóiratok egyaránt közölték, illusztrátori tevékenysége egyre jelentősebb volt. Párizsban Tihanyi Lajos és Marc Chagall voltak a mesterei. Sorstalanság című festménye a legismertebb, olajképei mellett jelentős mennyiségű litográfiáját őrzi a nagyváradi Körösvidéki Múzeum.
Nagyváradról vitték munkaszolgálatra, egészségi állapota nagyon megromlott, sikerült a Szovjetunióba menekülnie, feltehetően egy osztrogi kórházban halt meg.
Reichenthal Ferenc (1895 -1971)
1915-ben kezdte tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, mestere Glatz Oszkár volt. Budapesti tanulmányait megszakítva az orosz frontra került, ahol fogságba esett. 1921-ben tért vissza szülőföldjére, amely akkor már Csehszlovákiához tartozott. 1922-től a Szlovákiai Művészek Szövetségének tagja volt. 1923-1925 között németországi tanulmányútja során a német expresszionizmus hatott rá. Hazatérése után a művészi tevékenységen túl művészoktatással is foglalkozott, 1931-ben magán festőiskolát nyitott Pozsonyban, 1934-től 1938-ig pedig a pozsonyi Iparművészeti Középiskola tanára volt. 1939-ben Magyarországra emigrált, majd 1944-1948 között ismét Szlovákiában, utána Csehszlovákiában élt. 1948-ban végleg az USA-ba távozott. Művészi pályája kezdetén az expresszionizmus hatott rá, még a 30-as években is a legmerészebb szlovákiai modern művészek között tartották számon, bár közvetlen szlovák művészeti kötődéseket nem lehetett kimutatni munkásságában. A holokauszt mély változást eredményezett festészetében, s a 40-es évektől az 50-es évek végéig főképpen ezt a témát dolgozta fel. Ekkor megváltozott stílusa, a színfelületeket erős kontúrokkal határolta és az op-art is formálta érintőlegesen eszköztárát. 1969-ben az ENSZ Művészeti Szövetségének tagja lett, ő tervezte az ENSZ 1970. évi emlékbélyegét.
Tibor Alfréd (1920-2017)
Konyáron született Goldstein Alfréd néven. A debreceni Zsidó Reálgimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait. A férfi tornaválogatott tagjaként készült az 1936-os berlini olimpiára, de zsidó származása miatt nem engedték versenyezni. 1940-ben munkaszolgálatra hívták be és a magyar hadsereg munkaügyi zászlóaljánál szolgált. Szovjet fogságba esett és hat évet töltött Szibériában fogolytáborban, ahonnan 1947-ben szabadult. Magyarországra visszatérve derült ki számára, hogy családjából csak ő és András testvére élte túl a holokausztot. Mindketten megváltoztatták családnevüket Tiborra, így emlékezve a koncentrációs táborban elhunyt bátyjukra Goldstein Tiborra. Budapestre költözött és kilenc évig kiállítás-tervezőként dolgozott. 1956-ban a forradalom után feleségével és két gyermekével elhagyta Magyarországot és 1957-ben az Egyesült Államokban telepedett le. 16 évig Miamiban dolgozott, majd Colombusba költözött.
Tibor Alfréd és családja történetét unokahúga, Julie Orringer írta meg a The Invisible Bridge (A láthatatlan híd) című könyvében.
Brüll Adél (1872-1934)
Édesapja, Brüll Sámuel jómódú nagyváradi zsidó polgár volt, vagyonuk egy részét elveszítette a tőzsdén, így az elsőszülött Adél érdekházasságot kötött, Diósy Ödönhöz ment feleségül. Férjével Szófiában telepedtek le, ott katolizáltak. Miután férje anyagilag tönkrement, Párizsban telepedtek le. Férje vállalkozásokba kezdett, képeslapokkal, szőrmével kereskedett, majd pezsgőképviseletet nyitott. Adél 1901 és 1903 között rendszeresen hazalátogatott Nagyváradra, 1903-ban itt ismerkedett meg Adyval, írásait a Nagyváradi Naplóban még Párizsban is olvasta, férje alapító részvényese volt a lapnak. 1904-ben meghívta a költőt Párizsba, ahol később az ő lakásukban lakott. Érdekes szerelmi háromszög alakult ki közöttük: jól megvoltak hármasban, nem voltak veszekedések a házastársak között, a bohém költő pénzét Adél kezelte. 1904-től sokat utaztak, s gyakran tértek vissza Nagyváradra. 1907-ben Adélnak halott kislánya született, akinek valószínűleg Ady volt az apja. A szakítást a Nyugat 1912. május 16-i számában megjelent Ady vers jelentette, ennek megjelenése után már soha többé nem találkoztak. 1914-ben férjével hazatértek Párizsból, Budapesten, illetve Gödöllőn laktak haláláig.
Dömötör Gizella (1894-1984)
1913-ban kezdte tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán, mestere Deák-Ébner Lajos volt. 1914-ben a nagybányai festőiskolán találkozott későbbi férjével, Mund Hugó festővel. 1916-ban kötöttek házasságot Budapesten. 1920-1930 között Nagyváradon és Nagybányán alkotott és élt. 1931-ben Dél-Amerikába mentek férjével. 1945-ben a British Artists’ Association tagja lett. 1961-ben, férje halála után folytatta annak munkáját a Buenos Aires-i egyetemi könyvtárban. Mind itthon, mind Buenos Airesben számos kiállításon mutatkozott be.
Mund Hugó (1892-1961)
A Képzőművészeti Főiskolán (1911-16) kezdte tanulmányai, majd Nagybányán folytatta, ahol Ferenczy Károly és Iványi Grünwald Béla voltak a mesterei. 1920–1924 között feleségével, Dömötör Gizellával a nagyváradi püspöknél laktak, nyaranta visszamentek a nagybányai művésztelepre. 1931-ben mentek Buenos Airesbe, ahol egyetemi könyvtárosként dolgozott, hogy fenntarthassák magukat.
Tibor Ernő (1885-1945)
Középiskolai tanulmányait szülővárosa, Nagyvárad főreáliskolájában végezte. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán 1904–1905-ben Zemplényi Tivadar tanítványa volt. 1905-ben Nagyvárad város ösztöndíjával az 1906-os és 1907-es esztendőket Párizsban, a Julian Akadémián töltötte. Párizsból hazatérve egyéni tárlat keretében mutatkozott be a nagyváradi közönségnek. Munkássága rövidesen szülővárosa határain túl is ismertté vált: 1912–14 között Stockholmban, Göteborgban, Koppenhágában, majd németországi városokban mutatkozott be kiállításokon. Nagyváradon alapító tagja volt a Holnap Társaságnak.
Néhány hónappal a világháborús frontról való visszatérés után, 1919-ben tárlaton mutatta be új nagyváradi képeit, 1920-ban pedig néhány helybeli képzőművész társával együtt Bukarestben rendezett kiállítást. Az 1920-as években Franciaországban és Olaszországban festett tájképeket. 1944. május 3-án deportálták, és Dachau mellett, Kauferingnél, közvetlenül a tábor felszabadulása előtt halt meg. 1990 óta Tibor Ernő nevét viselő galéria nyílt Nagyváradon.
Kara (Krón) Mihály (1880-?)
Budapesten és Firenzében végezte művészeti tanulmányait. A Tanácsköztársaság bukása után került Nagyváradra, ahol köztéri szobor-megrendeléseket kapott. A szobrászat minden műfaja foglalkoztatta, a monumentális szobrok mellett készített domborműveket, érmeket. Grafikai munkássága is jelentős – rajzai, litográfiai maradtak fönn. 1929-ben jelent meg albumban tíz kőnyomatos rajza. 1925-ben rendeztek alkotásaiból gyűjteményes kiállítást. Az 1930-as évek közepén Jugoszláviába ment és Mestrovic környezetében dolgozott, majd innen Palesztinába vándorolt ki.