Rév Miklós (1906-1998)

2023-11-17
Lénárt András

1920–1945 között bútorasztalos volt. 1923-ban kezdett fényképezni. 1925–1926 között Luxemburgban dolgozott.

1926-ban belépett a Munkás Testedző Egyesületbe, majd a Kommunista Párt és a Vörös Segély összekötője lett. 1934-ben a Szocialista Képzőművészek Csoportjának is tagja lett.

A II. világháború alatt munkaszolgálatos volt. 1945-48 között pártmunkás. 1946-ban a Mafirt fotóriportere, 1947-től a Képosztály igazgatója. 1948-ban a Szabad Nép fotósa, a Képes Melléklet szerkesztője.

1956-tól nyugdíjazásáig a Népszabadság fotóriportere, a fotórovat vezetőjeként dolgozott. A MÚOSZ újságíró és fotóriporteri iskolájában, valamint a Nemzetközi Újságíróiskolában a fotóriporter-képzést vezette.

1955-1956-ban kétszer járt Kínában és Tibetben. 1959-ben Vietnamban fényképezett, az 1960-70-es években szerte a világban különböző helyeken fotózott. Riportfotói a legismertebbek, de foglalkozott sztereó-fényképezéssel és fotógrafikával is. 1957-től a Fotó című lap szerkesztőbizottságának tagja. 1957-ben lett a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja, 1965-től elnöke, majd tiszteletbeli elnöke; a MÚOSZ választmányi tagja, Fotószakosztályának elnöke. 1970-ben Balázs Béla-díjat kapott, 1973-ban érdemes művész lett, 1978-ban Arany Toll díjban részesült.

Forrás: Artportal, Kincses Károly

Kapcsolódó fényképek