Stark András, pszichiáter, filmklubvezető és jazz-zongorista

2023-12-06
Vojcsik Johanna

Stark András (1948 – 2017) Pécs városának kiemelkedő polgára volt. 1948-ban született Stark Tibor és Bőhm Klára, holokauszttúlélők gyermekeként, és egész életében Pécshez kötődött. Özvegyével, Stark Andrásné Verával beszélgetve ismertem meg férje munkásságát.

Felmenői mindkét oldalról pécsi zsidó családok leszármazottai voltak. Édesapja első feleségét és kisfiát Auschwitzban veszítette el. A munkaszolgálatról haza kerülve a Király utcában saját méretáru boltját vezette az államosításig, majd a Hattyú-házi bolt üzletvezetője lett. Anyai oldalról, Stark András nagynénje, Bőhm Márta, tanítónő töltött be fontos szerepet az életében, aki – saját gyereke nem lévén – nagy hangsúlyt fektetett unokaöccse szellemi fejlődésére.

A város neves iskolájában, a Nagy Lajos Gimnáziumában érettségizett, majd 1972-ben fejezte be az orvosi egyetemet. 1976-ban pedig letette a pszichiátriai szakvizsgát is, illetve később pszichoterapeuta és addiktológusi képesítést is szerzett. Szakterülete országos hírű orvosává vált, azonban végig ragaszkodott szülővárosához. Felesége, Stark Andrásné Vera szerint ragaszkodása olyan erős volt Pécshez, hogy minden kérésnek nemet mondott, amely a fővárosba igyekezett volna csábítani.

Pécsen maradva a Baranya Megyei Kórház Mentálhigiénés Intézet főorvosa lett. Emellett a Dinamikus Rövidterápiás Egyesület és Alkotóműhely (DREAM) elnöke volt, illetve egyik alapítója és vezetője volt az S.O.S. Élet telefonos segélyszolgálatnak is, amely a lelki gondokkal küzdőknek nyújtott anonim módon segítséget.

Az 1997-ben az egyetemen létrejövő pszichológia doktori iskolán a pszichoanalízis és filmművészet kapcsolatát boncolgató kurzusokat is tartott, amelyek roppant népszerűségnek örvendtek a hallgatók körében. Ugyanis Stark András egyik nagy szenvedélye a film volt. Az egyetemi kurzus mellett városi filmklubot is szervezett, amely rendszeres vetítések megszervezésével tette társas élménnyé a filmekről való gondolkozást. Özvegye lakásán járva magam is láthattam azt a hatalmas gyűjteményt, amely Stark András filmes rajongását bizonyítja. A rengeteg DVD és CD ma már elavult technika, de a rajtuk lévő tartalom máig kincs.

A filmek mellett pedig több tucat lemez és kazetta is sorakozik a polcokon, illetve egy gyönyörű zongora is helyett kapott az egyik sarokban. A film mellett a zenét is nagyon szerette. Már gimnazista korában jazzklubot alapított, ugyanis ez a stílus állt hozzá a legközelebb.

Ahogyan Stark Andrásnéval beszélgetek és közösen nézegetjük a fényképeket, a házassági fotók is előkerülnek. 1970 szeptemberében a polgári szertartás után a résztvevők szűk körében a zsinagógában is egybekeltek. Stark András a pécsi zsidó hitközség életében is aktív szerepet játszott. Schweitzer József, későbbi országos főrabbi, gyermekként nagy hatással volt rá. Majd felnőttként a hitközség alelnöke is volt.

2017-ben bekövetkezett halálával Pécs városa egy számtalan téren kiemelkedő polgárát veszítette el.


Források:

https://www.szombat.org/kultura-muveszetek/isten-veled-mojse-dr-stark-andras-1948-2017 [2022. 07. 06.]

https://www.jelenkor.net/hirek/919/stark-andras-halalara [2022. 07. 06.]

https://mazsihisz.hu/hirek-a-zsido-vilagbol/mazsihisz-hirek/gyasz-aki-orzoje-volt-testvereinek-elhunyt-stark-andras-gyogyito-a-pecsi-hitkozseg-alelnoke [2022. 07. 06.]

https://web.archive.org/web/20150729071626/http://www.psa.pte.hu/menu/41/22 [2022. 07. 06.]


Kapcsolódó fényképek