Gyűjtemények

Plohn József fotósorozata az 1848-as honvédekről

1848 júl. 11. az országgyűlés egyhangúlag megszavazta a kért 200,000 újoncot. Ezt a számot a honvédsereg soha sem érte el az egész szabadságharc tartama alatt, de annál nagyobb az érdeme azoknak, akik a haza hívására önként és lelkesedéssel mentek a harcba és mint félistenek küzdöttek a magyar szabadságért. Ezek között a magyar zsidók mindenütt ott voltak és hagyomány szerint Kossuth egyik beszédében azt mondta: «Huszezeren vitézül harcolnak seregünkben». Ezt a számot ugyan források hiányában nem tudjuk kimutatni, az azonban minden kétségen felül áll, hogy túl számarányukon vettek részt a zsidók a honvédség dicsőséges küzdelmében. Csupa töredékes források alapján is ki tudunk még ma is névleg mutatni : 8 őrnagyot, 30 századost, 29 főhadnagyot, 76 hadnagyot, 3 törzsorvost, 32 fő- és 21 alorvost, 108 őrmestert, 116 tizedest és 1400 közhonvédet, akik mint zsidók vettek részt a szabadságharc­ban, majd később büntetésből besoroztattak az osztrák hadseregbe. Ez a szám csak egy hányada a tényleges résztvevőknek, akikről Klapka tábornok azt írta: «Mindjárt a hadjárat kezdetén vitézül és kitüntetéssel harcoltak és' később is, egészen a háború szerencsétlen kimeneteléig és a világosi katasztrófáig)). Bizony, a 48-as zsidó honvédek, írja Görgey, a fővezér: «fegyelmezettségben, személyes bátorság és szívós kitartásban, tehát minden katonai erényben, derekasan versenyeztek többi bajtársaikkal)). És ha tényleg számuk is elég tekintélyes volt, a honvédsereg erejéhez képest nagyon számbavehető, még fontosabb volt, hogy egyéni intelligenciájuk és tanulékonyságuk folytán a máról holnapra szervezett honvédségben különösen kitűntek használhatóságra nézve: «Tény, tagadhatatlan tény, írja a honvédegyletek főtitkárja, Mikár Zsigmond, hogy a honvédségünkben volt zsidók között - a saját számarányukhoz képest - több volt a kiváló egyén, mint aránylag a más népfajokból). Ott voltak a zsidó ifjak, 15 - 16 évesek épp úgy, mint a zsidó férfiak egész a hajlott korúakig és derekasan megállották helyöket, vetélkedve mind a másvallású kortársaikkal. Nevüket és emléküket a halhatatlanság dicsősége illeti meg. (V. ö. Bernstein Béla, «:Az 1848/49-iki magyar szabadságharc és a zsidók», Budapest 1898; «Zsidó honvédek 1848/49-ben»; «Blau emlékkönyv» 1927, 90-116.1.)"